Skip to Content

Regionális linkkategória

Koppenhága fővárosa és egyben legnagyobb városa Dániának, valamint Öresundkörzet régiónak. Látnivalói közül kiemelkedik Cristiania a hippi város, de itt található például a Kis-hableány szobra, a Carlsberg sörgyár, vagy például a Tivoli, mely egy igen régi és híres vidámpark.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Fényképes Horvátország honlap kommentelési lehetőséggel, valamint élménybeszámolókkal számtalan helyről a teljes országból. Leginkább a dalmát tengerpart nevezetességei, legnagyobb városai és legszebb védett nemzeti parkjai szerepelnek a fotóblogban, személyes élményeken alapuló leírás formájában. A weboldal kiterjed az Adria parti ország teljes területére, így a Plitvicei tavaktól kezdve városain át Zadar és Split között, egész az UNESCO világöröksági helyszínekig szerepel benne az összes fontos színhely. A 2010 augusztusában Horvátországban töltött hét nap fergeteges kalandot és felhőtlen lazítást biztosított a honlap szerzői számára. Személyes élményeik alapján publikálják mindazokat az információkat, amit szerintük feltétlenül javasolt Horvátországgal kapcsolatban tudni egy vakációt tervező személy számára. A blog nem kizárólag nekik készült, hisz már önmagában is hasznos megnézni.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Táborok, tábor helyszínek, ifjúsági szállások kereső oldala. Táborozás minden mennyiségben az ország egész területén. Tanácsadás, szervezés, közvetítés ingyen.
Minőségi tábor helyszínek, alacsony árak, külön kedvezmények a kiközvetített csoportoknak.

www.taborhelyszinek.hu

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Webcamtravel.eu egy az országban egyedülálló, 7 idegennyelven elérhető turisztikai oldal, melynek fő célja, hogy online webkamerák által átfogó képet mutasson országunkról, mind a belföldi, mind a külföldi turisták számára. Összegyűjtöttük, és folyamatosan gyűjtjük az országban található turisztikai szempontból érdekes kamerákat, s ezeket az általunk telepített webkamerákkal bővítjük. Az egyes kameraképek mellet turista információkat osztunk meg látogatóinkkal, s lehetőség van éttermek, szálláshelyek, rendezvények, programok megjelölésére is. Bízunk abban, hogy webkameráinkkal és szüntelenül bővülő információinkkal egyre több látogatót szerzünk a magyar településeknek.
Nyár közepén cégünk elindított egy Magyarországon egyedülálló turisztikai honlapot. Célunk a magyar úticélok bemutatása, népszerűsítése. Ennek érdekében turisztikai webkamerákat telepítünk országszerte, ingyenes üzemeltetéssel, karbantartással, azonnali hibaelhárítással. 7 idegennyelven elérhető weboldalunkon turista információkat osztunk meg látogatóinkkal. Feltüntetjük az egyes városok nevezetességeit, programjait, rendezvényeit. Lehetőséget kínálunk éttermeknek és szálláshelyeknek is, hogy képekkel és elérhetőségekkel megjelenjenek oldalunkon. Egy egyedülálló tervet is szeretnénk megvalósítani, mely szerint rendezvényekre, fesztiválokra alkalmi kamerát, kamerákat helyeznénk el. Bízunk abban, hogy webkameráinknak és szüntelenül bővülő információinknak köszönhetően megjön az emberek utazó kedve, s ez által egyre több látogatót szerzünk a magyar településeknek. Szívesen fogadjuk a látogatóink által feltöltött fotókat, és a képeslapküldés is biztosított.
Célcsoport: Utazni, kikapcsolódni, kirándulni vágyó magyar és külföldi fiatalok, és idősebbek egyaránt.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Panziónk Csödén, Zala megye Vas megyével határos északnyugati csücskében, az

Õrségi Nemzeti Park területén csodálatos természeti környezetben fekszik. A község a

Zala (Szala) folyó mellett elterülve két részbõl (Alsócsöde és Felsõcsöde) áll. A

panzió Felsõcsödén található.
Panziónk csendes, nyugodt, parkosított környezetben, erdõk és rétek ölelésében

fekszik.
Az épületek hagyományos technológiával épült favázas vályogházak, melyek kitűnõ

hõszigetelõ képességgel rendelkeznek. Emiatt a szobák nyáron is kellemesen hûvösek,

télen pedig a cserépkályhák és kemencék kellemes meleget és hangulatot árasztanak.
A fõépületben 7 db szobával; egy négyszobás, kétszintes (szintenként 2 szobával)

különálló házzal (boronaház, min. 12 fõ részére); egy apartmannal ( 6 személyes ) és

egy alacsonyabb komfortfokozatú, általában diákszállónak használt épülettel

rendelkezünk. Szobáink 3-4 személyesek, fürdõszobával rendelkeznek. Apartmanunk 6

személy elhelyezésére alkalmas, 3 elkülöníthetõ lakrészbõl áll.
Panziónk a diákszálló nélkül legalább 43 fõ elhelyezésére alkalmas.
Szolgáltatásaink :

melegkonyhás étterem,
szabadtéri kemence,
fedett kültéri szalonnasütõ hely,
kültéri úszómedence,
szauna,
játszótér,
lovarda,
lovaskocsizás,
teniszpálya,
asztalitenisz,
kerékpárbérlés,
vadászati lehetõség

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Egyesületünk 2001-ben alakult hagyománytisztelő és művelő emberekből, akik addig is szívvel -lélekkel dolgoztak csak szerettek volna közösséghez tartozni. Tagságunk kézművesekből, magángyűjtőkből, turisztikával foglalkozókkal és hagyományőrző gazdákból áll. Sikerült is a megalakulás után hamarosan olyan programokba bekapcsolódni, amelyek segítették az előrehaladást, kapcsolatépítést. Már az első évben az Ökotárs Alapítványnál nyert pályázattal öten utazhattunk Lengyelországba, Szlovákiába, Csehországba, ahol hasonló Egyesületekkel találkoztunk és hagyományőrző programokon vettünk részt. A mai napig emlékezetes marad az Opatow-i vásár és a Hrusow-i körtefesztivál. A BKKM-i Önkormányzat jóvoltából pedig 2 egyesületi tagunk Fehér Imréné és Ádám Kálmánné Törökországban, Rodostóban képviselték Egyesületünket a Cseresznyefesztiválon. Magyarországon a Turisztikai és Agrárvásárokon a mai napig rendszeresen részt veszünk, a Kecskemét és Térsége Önkormányzati Társulással együtt dolgozunk, segítjük egymás munkáját. Természtesen a kerekegyházi egyesületekkel, alapítványokkal is egymást támogatjuk, rendezvényeiken részt veszünk, segítünk. Oktatóprogramokat szervezünk fiataloknak és a kultúrára éhes idősebbeknek. Vácrátóton a Botanikus Kerttel együtt indítottuk el a Földi javak Asztalunkon rendezvényt, melyet már előtte Kerekegyházán is többször megszerveztünk. Kapcsolataink nem csak a Kiskunságba, de több országba ágaznak. Együttműködünk a szabadkai TERRAS Biokultúra Egyesülettel, képviseljük Magyarországot és együtt dolgozunk a Slow Food Biodiverzitásért Világalapítvánnyal és a Terra Madre Vilálapítvánnyal. Mangalicatartó tagjaink kétévente meghívást kapnak a világ legnagyobb gasztronómiai kiállítására a Salone del Gusto-ra Torinóba. Természetesen a Toscana régióval, mint testvérkapcsolattal és támogatónkkal nagyon jó kapcsolatokat ápolunk. Torinóban több, mint száz ország gasztronómiáját és kulturáját ismerhetjük meg, bővíthetjük kapcsolatainkat. Kerekegyházán a Móra Ferenc Általános Iskolában 2010-ben a Slow Food -dal együttműködve elindítottuk az íznevelést, ami Magyarországon mintaértékű. Szerencsére már követőkre találunk. 2010-ben december 10-én napközben Terra Madre napot tartottunk az iskola aulájában, mint a világon mindenütt ugyanebben az időben ,majd este Betlehemeztünk a Rendek Tanyán. Ez már hagyománnyá lesz , mert minden ezen a napon tartjuk mindkettőt. Nagyon fontos, hogy a világmozgalmakhoz is csatlakozzunk ezzel is erősítve az egészséges ételek és a kultúra fontosságát. Már 2011-re is kész tervekkel állunk elő. Folytatjuk a sokrétű kultúra ápolását és továbbadását. Ökotúra útvonalunkon a vendégek megismerkedhetnek munkánkkal. Programok Az Ökotúra program előzetes megrendelés alapján: - Lovaskocsizás Kiskunsági Nemzeti Parkba - Homokbuckák, növényismeret - Ízutazás a gazdáknál 2011. évi programok: január 16. - Slow Food találkozó lesz Kerekegyházán, február 26. - Hagyományos disznóvágás szalmapörköléssel március 8. - Magvas Gondolatok kiállítás, magcsere, íznevelés program április 22. - Gubakészítés, Húsvét tojásfestés turisztikai program május 12. - Fanyűző program, körmönfonás, íznevelés június 25. - Szalma a főszereplő: kézműves és arató program, időjárásfüggő július 9. - Komposztálás, oktató program, Kunhalmok oktató program augusztus 14. - Befőzés, környezetkultúra előadás szeptember 24. - Szántóföldi betakarítás, október - Földi javak asztalunkon Vácrátóton december 10. - Terra Madre Világnap Kerekegyháza ,Slow Kultur: este Betlehemezés Rendek Tanya

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Olcsó online repülőjegy foglalás. Nálunk kényelmesen és biztonságosan válogathat, több mint 800 repülőtársaság ajánlatából. Akciós és fapados utak, a legalacsonyabb áron nálunk! A legnagyobb online repülőjegy értékesítővel állunk kapcsolatban, így bennünk nem csalódhat! A repülőjegy foglalását, kényelmesen, interneten keresztül intézheti, bankkártyával fizetheti. Párizs, London, Tokio, mehet bárhova, tőlük a legolcsóbb ajánlatot kapja!

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Zadar-i nyaralás előtt vagy alatt tájékozódjon a városban Önre váró látnivalókról, nevezetességekről, szállásokról valamint olyan információkról amelyek hasznosak lehetnek ott tartózkodása alatt. A http://zadar-szallas.info -n megtalálja a páratlan zadari műemlékek leírását, szállásajánlatokat típus és csillagozás alapján osztályozva valamint a legjobb strandokat és vendéglátóhelyeket.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Igényesen berendezett vendégházakkal kínálunk szállást Kőszegen, mely egymástól jól elkülönülve egy 4000m2-es, erdővel körülölelt lankás területen fekszik. Az apartman házakban felszerelt konyha található, zuhanyzós fürdőszobákkal. Télen a fűtést hangulatos, modern cserépkályha biztosítja.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Krka Nemzeti Park egy kihagyhatatlan hely azok számára, akik Horvátország délebbi részére utaznak. Az autópályától csupán 10 percre található vízesésrendszer világviszonylatban is különleges. Nem véletlen, hogy itt épült annak idején Tesla első vízierőműve Európában.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Akciós szállás ajánlatok, wellness hotelek, csomagok a Szállás Vadász puskavégén. Portálunkon szünet nélkül tart az idény. Lehet akár tél, vagy nyár nálunk bizonyosan nem lő bakot. Oldalunkon az egész ország területére szóló akciós szállásokat találhat. A különleges csomagajánlatok közül rendkívül olcsó szállásokat is foglalhat. Weboldalunkon természetesen azonnal lefoglalhatja a kiválasztott szállásajánlatot. A zsákmányáról azonnali visszaigazolást küldünk önnek. A Szállás Vadász weboldalon két-, három-, négy- és ötcsillagos szállodák, wellness hotelek, fogadók ajánlatai egyformán fellelhetők. Ha egy konkrét szállástípust, például bortúrát, vagy gyógykezelést keres, a szálláskategóriák által ezt is könnyedén puskavégre kaphatja nálunk.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Kihagyhatatlan ajánlat: béreljen vitorlást Balatonfüreden kedvezményesen. 3 kabinban összesen 8 férőhely található. A hajó nagyon jó felszereltségéről weboldalunkon megtalálható képek adnak tanubizonyságot. Ha szeretne végre egy emlékezetes nyaralást akkor mindenképpen fontolja meg. Áraink és elérhetőségek a honlapon.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Tágas, kényelmesen berendezett 2 szobás önálló lakás (apartmanként) kiadó néhány perc sétára a Gellért tértől. 65 m2-es apartmanunk Budán található, közel a Gellért-hegyhez, a Dunához, a Szabadság hídhoz, és a a Petőfi hídhoz, jó levegőjű nyugodt kis utcában. Szállásunk kényelmes elhelyezést nyújt 4-6 fős családok és baráti társaságok részére.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Kényelmesen és nyugodtan szeretnénk utazni, de sajnáljuk a több tízezer forintot a repülőtéri parkolásra!Ma már ez nem probléma.Honlapunkon a legjobb repülőtéri parkolócégeket gyűjtöttük össze, akik jobbnál jobb áron kínálják szolgáltatásaikat, egy helyen, hogy Ön könnyedén válogathasson!

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Balaton nélkül nem múlhat el sok család nyara. A tó kitűnő lehetőséget kínál a fürdőzésre, és az utóbbi években igen jól kiépített strandok, és a környék számos élményfürdője hozzájárul ahhoz, hogy egészen a legkisebbektől kezdve minden korosztály jól érezze magát a nyaralás napjain. Honlapunkra látogatva megismerkedhet a környék nevezetességeivel, és turisztikai központjaival.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Szeretnél a Balaton közelében olcsó szállást? Ha igen, akkor látogass el oldalunkra és ismerd meg a legolcsóbb szállásokat egy helyen, legyen az apartman vagy panzió. Keresőnk segítségével Magyarország bármelyik régiójában találsz magadnak szállást olcsón, legyen akárhol. Ne feledd, ha szeretnél több infót, akkor látogass el oldalunkra, ahol megtalálod az árakat és a legjobb szállásokat.

Regionális a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 


Webdesign honlap készítés webprogramozás keresőoptimalizálás