Skip to Content

Lakásfelújítás

 

Az a szobafestés, ami után kromofág és egyéb csodaszerek segítségével lehetett csak a padlóra, vagy ide-oda lecsöppent, fröcsögött festéket eltávolítani, már a múlté. A mai szobafestő szakemberek vigyáznak a berendezésekre és a lakásra. Takarják amit lehet, a lecseppent festéket azonnal feltörlik, nem hagyják megszáradni. Ezzel jelentősen csökkentik a festés utáni takarítás nehézségeit.


 

Az energetikai tanúsítvány nélkül számos esetben nem szerezheti meg a szükséges engedélyeket. A tájékoztató jellegű honlapunkon megtudhatja, hogy kiknek és milyen lakások esetében jelent kötelezettséget az energetikai tanúsítvány elkészíttetése, és kiderül az is, hogy mely épületek mentesülnek ezen papír elkészítésének kényszere alól. Ha tapasztalt partnert szeretne alkalmazni, keressen minket bizalommal az internetes honlapunkon látható elérhetőségek valamelyikén!


 

Sürgős beavatkozást igényelne otthona? Megkopott, elhasználódott berendezéseit mi garanciával vállaljuk Budapest és területén. Legyen az a legkisebb dologtól a legnagyobbig. Gyors, precíz munkavégzéssel segítünk önnek.
Keressen fel minket bátran és még aznap kimegyünk és elhárítjuk a problémát.


 

Már egy ideje fontolgatja a lakásfelújítást? Csak azt tudja, hogy elégedetlen otthona jelenlegi állapotával, de arról még elképzelése sincs, hogy milyen változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy újra harmonikus környezetet tudhasson maga körül. Amennyiben szeretne remek tippeket olvasni arról, hogy mikorra érdemes a felújítást időzíteni vagy, hogy milyen padlószőnyeget érdemes választani, akkor látogassa meg weboldalunkat mielőbb!


 

Ha fontos Önnek, hogy otthonában az ablakszigetelés tökéletese legyen, ahhoz a legjobb szakembert kell felfogadnia! Ezt nagyon egyszerűen megteheti, hiszen, ha honlapunkon keresztül keres ablakszigetelő szakembert, egyszerűen feladja árajánlat kérését és özönlnei fognak Önhöz a legjobb ablakszigetelés árajánlatok!


 

Cégünk egyedi tervezésű faragott bútorok kivitelezésével, új bútorok gyártásával foglalkozik. Antik bútorok teljes körű felújítását, fényezését és kárpitozását vállaljuk, hogy bútorai visszanyerjék eredeti szépségüket. Bár a technológiai fejlődés a bútor ipart is elérte, úgy gondoljuk, hogy leginkább a hagyományos felületkezeléssel tudjuk a fa természetes szépségét visszaadni. Az évek során számos országba szállítottunk megrendeléseket, felújított tabernákulumokat, kabinetszekrényeket, barokk és más antik bútorokat.

Az új bútorok készítésekor a minőségi, időt álló bútor megalkotása mellett célunk, hogy szakértelmünket felhasználva, megtervezzük és kivitelezzük az Ön elképzeléseit.


 

Cégünk Cegléd és vonzáskörzetében az ingatlanhoz kapcsolódó területen gyors és eredményes megoldásokat kínál.
Hitelirodánkba 18 bank legkedvezőbb ajánlatából választjuk ki azt az egyet amely az Ön számára a legmegfelelőbb.
Ingatlanirodánkon keresztül kedvező feltételek mellett eladhatja, megvásárolhatja családi házát, lakását.
Építőipari részlegünk teljes körű építésben, felújításban szakszerű munkával és hozzáértő szakemberekkel áll rendelkezésére.
Cegléd Szolnoki út 15/b
Vágó Zsuzsa
70/4087-226


 

Cégünk tíz éves tapasztalattal rendelkezik. Fő profilunk a lakásfelújítás, szobafestés mázolás, vízszerelés, gipszkartonozás, üvegezés, hideg burkolás. Szakembereink ingyenes felméréssel és szaktanácsadással segítik Önt, hogy elképzelései megvalósíthatóvá váljanak. Hiszünk abban, ha kiváló munkát végzünk, ami csak egy-két nappal tart tovább mint a jó munka, az ingyen reklám nekünk.Várjuk jelentkezését!
tel.:06-20/231-17-17
Budapest
1225. Erdélyi u. 21.


 

A Portas egyedi technológiája az ajtó, ablak, lépcső és konyha felújításában mérföldkövet jelent. Megőrizzük a belső "magot" és köréje építjük az új, esztétikus, tartós külsőt.
Ez a "mag" komoly értéket képvisel, mivel itt egy kiszáradt, a vetemedése végpontjára elért faanyagról beszélünk.
Ennek következtében a feladat egy nap alatt elvégezhető, viszonylag kis költséggel és kevés szennyeződéssel jár. Az eredményre 30 év garanciát vállalunk.


 

Napelem=Ingyen Villany!!!

Magas minőségű napelem rendszerek telepítése szakszerűen Tatabánya és Budapest területén.

A Napelem rendszerek vásárlására és telepítésére igénybe vehető számos vissza nem térítendő Állami Támogatás, pályázat benyújtás útján Magánszemélyek, Önkormányzatok ,Gazdasági társaságok - Vállalkozások részére.


 

szobafestő, szobafestés, tapétázás, fal festés, budapesti szobafestő, budapesti szobafesétés, országos szobafestő, országos szobafestés, cégek iroda festés, iroda festő, olcsó festés, olcsó szobafestő, olcsó szobafestésszobafestő, szobafestés, tapétázás, fal festés, budapesti szobafestő, budapesti szobafesétés, országos szobafestő, országos szobafestés, cégek iroda festés, iroda festő, olcsó festés, olcsó szobafestő, olcsó szobafestés


 

Ne fűtse tovább az utcát! Régi, meglévő ablakai szigetelését újjá varázsoljuk. Gyors, pontos, tiszta beavatkozás, 7 év garanciával. Egy átlagos 70 m2-es lakás szigeteletlen ablakain található hézagok összeadva egy kosárlabdánál nagyobb folyamatos kéretlen szellőző nyílást eredményeznek . Ezen a résen az utcát fűtjük folyamatosan és minél nagyobb a kinti-benti hőmérséklet különbség annál erősebben. Ablakainak leszigetelésével ez a probléma megoldható.


 

Festés mázolás tapétázás, teljes körű lakásfelújítás győrben és környékén. Ha lakásfelújításra van szüksége, ha festőt keres, látogassa meg honlapunkat. Nyul Norbert a rendelkezésére áll. Olcsó minőségi munka garanciával.


 

Tisztelt Érdeklődő!

Megbízható budapesti vállalkozó vagyok.
Végzettségem kőműves - burkoló szakmunkás.
Hosszú évek óta dolgozom az építőiparban.
Több éves szakmai gyakorlattal,tapasztalattal és referenciákkal rendelkezem.
Eddigi megrendelőim nagy megelégedéssel fogadták munkáimat.
Terveit, elképzeléseit, megvalósítom, és saját ötleteimet megosztom Önnel.
Elsősorban magánszemélyek lakásait teszem, melegebbé, lakhatóbbá.
Áraimról helyszíni felmérés során tájékoztatom.
Köszönöm érdeklődését, remélem szolgáltatásaim elnyerik tetszését!

Üdvözlettel: Rikk István


 

Lakásfelújítás nem egyszerű dolog. Akárhogyan is nézzük sok mindent szakember nélkül, nem tudunk elvégezni. Igaz a költségek csökkentése miatt sokan olyan munkákat is elvégeznek, amihez szakember kell. Azután meg jön a baj, mert a szakszerűtlenül elvégzett munka miatt sok probléma adódhat. A szakszerűtlenül végzett munka saját és környezetünk értékeit és állapotát is veszélyezteti. Ne legyen felelőtlen a szakemberek által elvégzendő munkát ne ön végezze el


 

Szeretné otthona fűtési és hűtési költségét csökkenteni?
Egyúttal családja és saját kényelmét, biztonságát fokozni, valamint lakását komfortosabbá tenni?
Amennyiben igen a válasz, akkor erre a redőnykészítés az egyik legjobb megoldás!
Hogy miért?
Mert a redőny, a hőszigetelő hatásának köszönhetően szigetelőréteget képez a nyílászárók üvegei előtt,
ezzel télen csökkenti az üvegfelületeken keresztül történő lehűlést, ezért a lakásban tartja a meleget.
Nyáron a redőny árnyékoló hatása megvéd az égető napsugárzástól és az ezzel járó elviselhetetlen
hőségtől, mivel nem engedi felmelegedni a lakást. Ennek köszönhetően mérsékli a lakásklíma
működtetésének elektromos költségét is.


 

Eddigi lakásfelújítási tapasztalatunk, az elvégzett munka minősége a garancia arra, hogy lakását szakértelemmel varázsoljuk újjá. A megfelelő gyakorlattal rendelkezünk ahhoz, hogy ön rövid idő múlva élvezhesse megújult otthonát.


 

Kőműves kivitelezés, lakásfelújítás Budapesten és Pest megyében.
Ha lelakta az albérlője, ha megunta a dizájnt újíttassa fel lakását velünk. Ha igényes magas műszaki tartalmú, kényelmes, otthonos lakást szeretne, vegye igénybe szolgáltatásainkat. Tekintse meg referenciáinkat, kérdezze meg régi ügyfeleinket, és a komlett lakásfelújítást rendelje meg tőlünk.
A lakásfelújítással járó gondokat, problémákat levesszük a válláról, méghozzá úgy, hogy Ön mégis mindíg tudni fogja mi történik otthonában.


 

Cégünk teljeskörű árnyékolástechnikai szolgáltatást nyújt. Árnyékolók tervezése,

kivitelezése és forgalmazása.Találja meg Ön is a megfelelő árnyékolót!
Redőny:
Redőny az egyik legismertebb külső árnyékoló, mely védi otthonukat a betolakodóktól

és az időjárás viszonytagságaiktól, . A redőnyök nappal megóvják bútorainkat és

növényeinket a napsugárzás káros hatásaitól. Megvédik ablakainkat az időjárás

viszontagságaitól és a hideg téli estéken jelentős fűtési energiát takarítunk meg.
Napellenző:
A napellenzők , családi házak teraszaira, üzletek, éttermek, kirakatok elé

szerelhetők. 200 színmintából választhatunk az egyszínűtől a csíkosig. UV

stabilizáltak, impregnált ponyvából készülnek, könyökkaros változatban a szövet

alatt, azzal párhuzamosan futó karok biztosítják a ponyva állandó feszességét.
Felülete: eloxált alumínium, . A szerkezet rozsdamentes, karbantartást nem igényel.

A szövet ISO minőségbiztosított, 10-16 évig színtartó és vízlepergető.
Reluxa:
belső árnyékolók legelterjedtebb fajtája. Anyagukat tekintve alumínium illetve fa

lamella.. A lamellák nagy színskálából választhatóak ki a kívánt színre.


 

A lakásfelújítás az mellett, hogy hatalmas anyagi terhet ró ránk, rengeteg utánajárást igényel, főleg az, hogy kiválasszuk a kivitelezést végző szakembereket. Ahhoz, hogy jó döntést tudjuk hozni, szükséges megismerni a kínálatot. Lakásfelújítással foglalkozó oldalunk rengeteg vállalkozás elérhetőségét tartalmazza, hogy Ön meghallgathassa ajánlataikat.


 

Lomtalanítás MOST AKCIÓS ÁRAKKAL! Konténeres szállítás! Hívjon, megyünk azonnal. Lomtalanítás szinte ingyen!

* díjtalan állapotfelmérés
* lakás és iroda lomtalanítás
* konténeres sittszállítás
* hatékony munkavégzés
* padlás és pincetakarítás
* megrendelőhöz alkalmazkodó kivitelezés
* bútorok mozgatása
* környezetbarát technológia
* nagyobb terület takarítása.

lomtalanítás, sitt, szállítás, ingyen, hulladékszállítás, törmelék, konténer, lomtalanítás kerületenként, lomtalanítás ausztriában, időpontok, zsákos, sittszállítás


 

Preciz és minőségi burkoló munkákkal vállaljuk házak , lakások, külső és belső burkolásának elvégzését. Nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáink minőségi munkát végeznek az ön igényének megfeleleően.
Tevékenységi körünk:

nappali burkolás ,fürdőszoba burkolás ,belső illetve külső padló – fal csempézésés járólapozás ,terasz burkolás ,a burkolatokhoz tartozó falazatok elkészítését (pl. mosdó pultok, falazott tusolók stb.) garázs burkolás ,konyha burkolás ,lépcsőburkolás ,burkolatok alatti kiegyenlítéseket illetve szigetelést (tusoló, medence, terasz) repedezett aljzat helyre állítását, pl. injektálás. Parketta. Aljzatkiegyenlítés, parkettafektetés, (hagyományos többféle mintában , intarzia,mozaik,svédpadló,hajópadló,parafa, készparketta,szalagparketta, lamináltpadló,stb.) csiszolás, lakkozás, olajozás, antikolás, pácolás.
Szőnyegpadló,Szőnyegpadló fektetése, modul szőnyeg, aljzatkiegyenlítés,lépcső szőnyegezése.
PVC padló, linóleum ,ipari PVC,műgyanta készítése.


 

Automata garázskapu szerelés teljes körű szolgáltatással: helyszíni felméréssel, szaktanácsadással és karbantartással Pest megye egész területén. Termékeink megbízhatóak és biztonságosak, ez megakadályozza a használat közbeni esetleges baleseteket. Garázskapuink több, mint 100 színben kaphatóak, hogy minél jobban kielégíthessük vevőink igényeit.


 

A Demilec szórt poliuretán habjai a hőszigetelő rendszerek új generációját képviselik. Hagyományos módszerekkel utolérhetetlen hatékonyságot biztosítanak, azt a minőséget, amelyet az emberek egy hőszigeteléstől joggal elvárnak. A Demilec hőszigetelő hab tökéletesen kitölti a rendelkezésre álló helyet, a legapróbb réseket, repedéseket is megtalálja, idomul az egyenetlenségekhez, mindezt káros nyomás kifejtése nélkül, és környezetbarát módon. A kifejlődött hab légzáró, kizárva a konvekciós légmozgást, így kívülről sem hatolhat párás levegő a szerkezetbe, valamint hangvédelmet is biztosít.


 

Cégünk kisebb javításoktól a nagyobb lakásfelújításokig áll szíves rendelkezésükre. Lakásfelújítás korrekt és megbízható emberekkel. Lakásfelújítás. Otthon vagy nyaraló felújítása. A konyha vagy fürdő megfelelő hőszigetelése vagy tapétázása érdekében hívjon minket.




Webdesign honlap készítés webprogramozás keresőoptimalizálás